Marék Veronika II. levele Szatoe Tonéhoz

Nyomtatóbarát változat

 

Kedves Tone Szatoe,
 
Bocsánat, hogy ilyen sokára válaszolok.
Az augusztusi nagy forróság teljesen elbágyasztott, még dolgozni se tudtam. Semmire nem tudtam koncentrálni.
Most már sokkal jobb, 16-17 fok hűvös van.
 
Újra dolgozni kezdtem, és nagyon kell vele sietnem, hiszen ahogy a múltkor írtam, karácsonyi könyv készül, Boribonról.
Nagyon édes a kisfiad, és nagyon okos is lehet, ha már a Laci és az oroszlánt nézegeti. Hogy hívják?
 
Nekem 2 éves a legújabb unokám. Marci, Márton a neve.
Még nem beszél, de a Boribon-könyveket figyelmesen hallgatja végig. Majd én is küldök róla képet.
Remélem, mindkettőjüknek tetszik majd ez az új mese.
 
Az origamiról: én is megtanultam curut hajtogatni, méghozzá azt, amelyik a szárnyát mozgatja, ha a farkát meghúzzuk.
Nagyon szeretem. És őrzök sok kicsi hajtogatott figurát, amiket japán barátaim készítettek.
 
Írtad, hogy a gyerekkönyvek módot adnak kultúrák találkozására. Ez valóban így van. De érdekes tapasztalatom az, hogy minden országnak megvan a saját gyermek- irodalma, amihez ragaszkodik. És nem biztos, hogy minden más ország gyerekeinek megfelel. Szerencsés esetben igen, de még a legkisebbeknek szánt képes- könyveke se tetszenek mindenhol.
A kultúrák különbözőségét én éppen Japánon keresztül éltem át. Örültem, hogy 1965 óta minden évben kiadják a Laci és az oroszlánt.. Csak azt nem értettem, hogy a japánok miért mesélik azt, hogy sírtak a könyv elolvasása után.
 
56 éve kutattam az okát, hiszen ez egy sikertörténet, és nemrég jöttem rá a megoldásra. Nagyon meglepődtem.
A sírást a kicsi oroszlán búcsúja és távozása okozza.
A japánok másképpen olvassák a történetet. Az oroszlán olyan fontossá válik számukra, hogy megszeretik, és fáj tőle az elválás.
 
Nekünk ez egészen másról szól: az oroszlán befejezte feladatát, és most elmegy, hogy más gyereknek is segítsen.
Nekem nagyon-nagyon tetszik, hogy a japánok ilyen melegszívűek, és ilyen sokra becsülik azt, aki melléjük áll.
Nemrég volt a 65-ik érettségi találkozónk. 11-en voltunk,
84 éves férfiak és nők. Nagyon jól éreztük magunkat.
Öröm és vigasztalás egy ilyen kortárs csapat, hiszen ismerjük egymás 14 éves korunk óta. Bennünk él elevenen a kép fiatalkorunkról, és megbocsájtjuk öregségünket. Még mindig sok mondanivalónk van egymásnak. Lassanként elfogyunk, addig is örülünk egymásnak, amíg lehet.
 
És itt a nagy kérdés. Még sosem írtam a gyereknek a halálról. Azt hiszem, ezt nem kerülhetem meg.
Mit gondolsz erről?
 
Szeretettel üdvözöl
Veronika
 
2021. augusztus 31.