Tone Szatoe levele Marék Veronikához

Nyomtatóbarát változat

 

Kedves Marék Veronika!

 

Most írok először Önnek.
Tone Szatoe vagyok, képeskönyvíró és -rajzoló. Nagy örömmel tölt el, hogy a Japán Alapítvány Budapesti Irodája jóvoltából alkalmam nyílik levelezni egy ilyen világszerte ismert és szeretett szerzővel, mint Ön, akit példaképemnek tekintek. Egy kicsit zavarban is vagyok a megtiszteltetéstől, de alig várom a válaszát.

 

Már kisgyermek koromban is szívesen olvastam mesekönyveket, és otthon rengeteg volt belőlük. Az egyik kedvencem volt az Ön leghíresebb műve, a Laci és az oroszlán, amelyet már magam sem tudom, hányszor olvastam. Emlékszem, akkoriban nagyon aranyosnak és viccesnek találtam, hogy Laci úgy tartja a kezében az oroszlán hosszú farkát, mint egy pórázt.

 

Most már van egy két és fél éves fiam. Szerettem volna, ha olyan környezetben nevelkedik, ahol sok mesekönyv veszi körül, így szinte roskadozik a polcunk. Megvan a Boribon-sorozat is, akit a fiam csak Kuttínnak hív, mert nagyon szereti a medvéket (japánul a medve kuma, és a fiam egyelőre így mondja). Leginkább a Boribon születésnapja nőtt a szívéhez, gyakran ezt viszi magával este az ágyba. Azok a jelenetek a kedvencei, amikor Boribon sír, haragszik vagy nevet, és amikor a kezében van a bögre, illetve a kötet végén az a kép, amikor az autóban ül. 

 

Azt hiszem, pontosan ilyennek kell lennie egy mesekönyvnek, amelyet generációról generációra szívesen mesélnek. Ma már a fejlett országokban a fogyasztói társadalom a jellemző, megállíthatatlanul ömlenek az újabb és újabb dolgok az életünkbe, és mi sem természetesebb, mint az egyszer használatos termékek. Mindezek miatt különösen fontosnak tartom azokat a mesekönyveket, amelyek töretlenül népszerűek maradnak. Ezek nem csak a gyerekek, hanem a szüleik lelkében is ott visszhangoznak évek múlva is, hiába nőnek fel közben. Szeretném, ha én is képes lennék egyszer ilyen könyveket alkotni.

 

Tizenöt évvel ezelőtt jártam először az Ön szülővárosában, Budapesten. Akkor turistaként látogattam oda, de nagyon élénken emlékszem, mennyire elbűvöltek az utcák, mintha csak egy gyönyörű játékváros elevenedett volna meg. Évek múlva lehetőséget kaptam megismerkedni a magyar olvasókkal és workshopot tartani gyerekeknek. Nagyon kedvesen, szeretettel fogadtak. Azóta már összesen háromszor tartottam ilyen foglalkozást Budapesten, de minden alkalommal úgy éreztem, hogy szeretnék máskor is visszatérni. Soha nem fogom elfelejteni a gyerekek szégyenlős, tiszta mosolyát. 

 

Mindig sokat tanulok, amikor alkalmam adódik valamilyen rendezvényen gyerekekkel beszélgetni. Eszembe juttatják, hogy soha nem szabad elfelejtenem, honnan indultam mesekönyvszerzőként. Hogy nem kelhetek versenyre határtalan fantáziájukkal, a tiszta és őszinte gyermeki lélekkel. Rengeteget kell még tanulnom, ha olyan könyveket akarok alkotni, amelyek elérnek hozzájuk. 
Önnek számos nagy sikerű műve vált a gyerekek kedvencévé világszerte. Mesélne arról, hogyan születtek ezek a híres alkotások? Olvastam, hogy az Állami Bábszínház munkatársaként is dolgozott egy időben. Felhasználta a könyveiben az ott szerzett tapasztalatait?

 

Gondolom, hogy Magyarországon is lassan kitavaszodik. Itt Olaszországban már virágzik a cseresznye, és egyre többször tudunk télikabát nélkül sétálni. Még nem látszik, mikor lesz vége a koronavírus-járványnak, de remélem, hogy mihamarabb rendeződnek a mindennapjaink. 

Jó egészséget kívánok Önnek és egész családjának!

 

Üdvözlettel: 
Tone Szatoe
2021. március 10.

 

 

A kézzel írt levél PDF változata