Ugrás a tartalomra
-
  -  

Út a fenntarthatóság felé – egy Japánban élő magyar szemszögéből - webinárium

  

Környezetünk óvásának kérdése nem új keletű téma, hiszen az ipari forradalmat követően már a 19. század derekán indultak a természet védelmére és megbecsülésére irányuló mozgalmak. Az elmúlt évtizedekben aztán megszületett és elterjedt a napjainkban oly gyakran hallható „fenntartható fejlődés” kifejezés, mely koncepció a környezetvédelem mellett számos, az élhető jövő érdekében kulcsfontosságú kérdésre igyekszik megoldást találni.

De mik is azok a fenntartható fejlődési célok, és mit tehetünk mi egyéni vagy helyi közösségi szinten, hogy e célokat támogassuk? Milyen példákat láthatunk erre Japánban és Magyarországon pl. a két ország legnagyobb tava, a Biva-tó és a Balaton védelme kapcsán? Ezekről beszél nekünk Fujita-Kövesdi Anikó, aki Japánban ébredt rá, hogy életét a környezet védelmének szeretné szentelni. Megváltoztatta kutatási területét, s később egy hulladékkezelő cégnél helyezkedett el; 2010-ben pedig barátaival megalapította „Ekora” nevű szervezetét Siga prefektúrában. 2014-es függetlenedése óta a környezettudatos életmód promotálása mellett, az „Ekora” vezetőjeként helyi lakosokkal és szervezetekkel, vállalatokkal együttműködésben tevékenykedik a fenntartható világ és társadalom megteremtése érdekében.

Tartson velünk 9. élő webináriumunkon, és ismerje meg egy Japánban élő honfitárunk tapasztalataiból, mit tanulhatunk japán példákból fenntarthatóság terén!

 

Időpont:

2021.08.14. 11:00

 

Az előadás online, Zoom webinar formában lesz megtekinthető, melyre regisztrálni az alábbi linken lehet.

https://us02web.zoom.us/webinar/register/WN_zziWqSXrTzqdT6sFxOIn3g  

 

 

A program kezdete előtt tájékozódjon a Zoom webinar rendszer használatáról az alábbi dokumentum segítségével.

Zoom webinar használati útmutató nézők számára

 

 

A Zoom rendszer használatáról a regisztrációt követően hamarosan emailben küldünk Önöknek egy útmutatót, melynek segítségével könnyebben élvezhetik majd Kaneko Szumie előadását. Technikai probléma esetén forduljon kollégánkhoz az info@japanalapitvany.hu címen.

 

Amennyiben nem érkezik a Japán Alapítványtól email, vagy nem kapja meg a regisztrációt követő pár napon belül a belépési azonosító linket, valószínűleg regisztrációja sikertelen volt. Ebben az esetben vegye fel a kapcsolatot kollégánkkal az info@japanalapitvany.hu címen.