Ugrás a tartalomra

Az Irodalom Éjszakája rendhagyó világirodalmi barangolásra hív: három estén át 25 ország 25 szerzőjétől színészek olvasnak fel részleteket az irodalomhoz nem feltétlenül kötődő, azt új megvilágításban láttató helyeken. A belépés INGYENES!

Az idei téma, amelyhez a kiválasztott szövegek kapcsolódnak: KÍSÉRTÉSEK 

Japán irodalmát ez alkalommal Higasino Keigo képviseli az X - A gyilkos ismeretlen című regényével, melyet Vékony Anna olvas fel.

Higasino Keigo (1958) Japán egyik legnépszerűbb és legsikeresebb regényírója. Oszakában született, és még mérnökként kezdett el regényeket írni. 1985-ben a Hókago ('Tanítás után') c. regényét a legjobb kriminek járó Edogava Rampo-díjjal jutalmazták. Ezt követően főállású író lett. 1999-ben elnyerte a Japán Krimiírók Szövetségének díját a Himicu ('Titok') c. regényéért, 2006-ban pedig a rangos Naoki-díjat az X - A gyilkos ismeretlen c. művéért. A több mint 800 000 példányban eladott regény a megjelenés évében a második legkelendőbb könyv volt Japánban. 2003-ban jelent meg a századik műve, amellyel a Japánban értékesített köteteinek száma meghaladta a százmillió példányt. 

"Az X - A gyilkos ismeretlen c. kötet nem egy szokványos krimi. A Ki? Miért? Hogyan? kérdésekre már az elején megkapjuk a választ, de a valódi, meghökkentő igazságra csak ezután derül fény. A szerző mesterien szövi a szálakat, és amikor azt hisszük már mindent tudunk, akkor derül ki, hogy valójában semmit sem tudunk. Higasino Keigo nem érdemtelenül világhírű bestseller alkotó."

Tran Hong Hoa programszervező, Japán Alapítvány

Japán felolvasás helyszíne: Debreceni Irodalom Háza
Japán felolvasás napja: 2026. május 30. (szombat)

 

Debrecenben immár nyolcadik éve hangulatos belvárosi helyszínek adnak otthont az irodalmi felolvasásoknak. A világirodalmi paletta sokféle árnyalatát felvonultató szövegek a Csokonai Nemzeti Színház színművészeinek előadásában kelnek életre.

Színházi partnerünk:
Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

Támogatók:

  • Debrecen Város Önkormányzata
  • Debreceni Német Kulturális Fórum
  • Debrecen Irodalom

ÚTMUTATÓ AZ IRODALOM ÉJSZAKÁJÁHOZ
* A felolvasásokra töb helyszínen párhuzamosan kerül sor 18:30 – 21:30 között, esőhelyszínt biztosítunk.
* Minden helyszínen egy adott szerző művének 10-15 perces részlete hangzik el 18.30, 19.00, 19.30, 20.00, 20.30, 21.00 órai kezdéssel.
* Az egyes helyszínek a különböző napokon különböző országok irodalmából adnak ízelítőt.
* Mindenki maga állíthatja össze aznapi irodalmi barangolásának útvonalát, ehhez nyomtatott térképet adunk segítségül.
* A programon való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel.

További részletekért keresse az Irodalom Éjszakája weboldalát és a Facebook eseményt.