Ugrás a tartalomra
ELTE Bölcsészettudományi Kar F. épület Kodály terem
  -  
Budapest, Múzeum krt. 4/F, 1088

A Rjúkjú-szigetek: történelem, kultúra, élővilág

 

A Rjúkjú-szigetek: történelem, kultúra, élővilág

 

A Rjúkjú-szigetvilág, hivatalos nevén a Délnyugati-szigetek (japánul Nansei shoto), a 120 milliós Japán  perifériális, 47-ik tartományát, Okinavát alkotja. A mintegy 140 kisebb-nagyobb szigetből álló terület gyöngyfüzérszerűen köti össze Japán déli nagy szigetét, Kjúsút Tajvannal. Négyszázötven éven át különálló királyság volt, lakosai inkább a csendes-óceáni népekre hasonlítanak, más a kultúrájuk: a nyelv, a zene, a tánc, a vallás, a természethez való viszony. Dr. Korsós Zoltán − a Magyar Természettudományi Múzeum zoológusaként − három évet töltött ebben a csodálatos szubtrópusi szigetvilágban, ahol a talajlakó ízeltlábúak biológiáját tanulmányozta. A történelemre, a helyi viszonyokra, az emberi kapcsolatokra nyitott szemmel és folytonos kíváncsiságtól hajtva járta a szigeteket, és a látogatásaiból szerzett egyedülálló élményei egy részét tárja ebben az előadásban a közönség elé.

 

Társszervező: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Japán tanszék

 

Dátum:

2022. szeptember 28. 18:00

 

Helyszín:

ELTE Bölcsészettudományi Kar B. épület 172. terem

(Budapest, Múzeum krt. 4., 1088)

 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Ehhez kérjük töltse ki a jobb oldalon található Jelentkezési lapot.