Ugrás a tartalomra
-
  -  

Kofun-kori kultúra és társadalom – A halottkultusz és kapcsolatrendszer jelentősége az ókori Japánban - webinárium

  

Japán őskori és ókori történelmét ismertető előadássorozatunk első részében a Dzsómon-kor kultúrájával ismerkedhettek meg az érdeklődők, második részében pedig a Jajoi-kor került bemutatásra. Végül elérkeztünk a harmadik részhez, amely a japán történelem Kofun-korszakának témája köré épül. Azon belül is többek között a Jamato-uralomról, a Jamato klán és a szövetséges klánok viszonyáról, valamint a leghatalmasabb Jamato uralkodókról lesz szó. Továbbá arra is fény derül, hogy mi mindenre utalhat a korszak sírjainak elhelyezkedése és formája, azok hogyan mutatják az egyes hatalmi viszonyokat. Ennek kapcsán szóba kerülnek a különféle temetkezési hagyományok, a sírépítészet sajátosságai, formai kialakításuk (pl. a sokak által már biztosan ismert kulcslyuk alakú sírhalmok), külső és belső díszítési szokásaik, a haniva sírfigurák és egyéb rituális tárgyak, falfestmények és domborműves díszítések is.

Előadónk emellett szemlélteti azt is, hogy hogyan alakultak Japán Kelet-Ázsiával való külkapcsolatai ebben az időszakban, erre vonatkozóan pedig szó esik a különböző bevándorlókról, a kereskedelem és egyéb, a korszakra jellemző sajátosságokról is.

Szeretettel várjuk mind az előadássorozat korábbi részei iránt érdeklődőket, mind pedig azokat, akik most figyeltek fel erre a cseppet sem mindennapi, de annál izgalmasabb témára. Kérjük, tartsanak velünk és előadónkkal, dr. Lázár Mariannával irodánk 11. élő webináriumán!

 

Időpont:

2021.10.27. 18:30

 

Az előadás online, Zoom webinar formában lesz megtekinthető, melyre regisztrálni az alábbi linken lehet.

https://us02web.zoom.us/webinar/register/WN_bgPFqhDkSMGujB8S-1Z6Ew 

 

 

A program kezdete előtt tájékozódjon a Zoom webinar rendszer használatáról az alábbi dokumentum segítségével.

Zoom webinar használati útmutató nézők számára

 

 

A Zoom rendszer használatáról a regisztrációt követően hamarosan emailben küldünk Önöknek egy útmutatót, melynek segítségével könnyebben élvezhetik majd dr. Lázár Marianna előadását. Technikai probléma esetén forduljon kollégánkhoz az info@japanalapitvany.hu címen.

 

Amennyiben nem érkezik a Japán Alapítványtól email, vagy nem kapja meg a regisztrációt követő pár napon belül a belépési azonosító linket, valószínűleg regisztrációja sikertelen volt. Ebben az esetben vegye fel a kapcsolatot kollégánkkal az info@japanalapitvany.hu címen.